Egy vándor, akit a világ és az emberek súlyosan megbántottak, egyre nehezebben viselte az élet terheit. Minden reggel újabb kihívásokkal szembesült, és estére már úgy érezte, hogy nem bírja tovább. A fájdalom mélyen belevésődött a szívébe, és

szinte elnyomta minden reményét.

Egy napon, amikor az összezuhanás küszöbén állt, úgy döntött, elhagyja a várost, és elindul, hogy találjon egy helyet, ahol elfeledheti minden bánatát. A természet hívogató csendje felé fordult. Egy rejtett ösvényen járva végül egy eldugott kis tisztásra talált, ahol a fákat csak a szél suhogása érintette, és a patak csobogása lágyan szólt. Mintha a világ összes zaját kizárta volna ez a titokzatos zug.

 

Ott feküdt a fűben, és a természet magába ölelte. A fájdalom, ami eddig elviselhetetlennek tűnt, lassan oszlani kezdett. Az ég tiszta kékje, a fák lágy hajladozása és a madarak éneke olyan nyugalmat árasztott, amit korábban soha nem érzett. A csend, ami körülvette, nem volt ijesztő, hanem megnyugtató és befogadó.

Ahogy mélyen beszívta a friss levegőt, valami változás történt benne. A természet nyugalma, az érintetlen szépsége megerősítette. Rájött, hogy a világ lehet hazug és kegyetlen, de itt, ebben az érintetlen menedékben, újra önmaga lehetett, szabadon szárnyalva a fájdalom kötelékei nélkül.

A bánat, amely eddig fogva tartotta, szép lassan távolodni kezdett. A szívében egy mosoly született, apró, de őszinte. Ez a mosoly, melyet a természet ajándékozott neki, végre felszabadította. Bár a világ továbbra is változatlan maradt odakint, itt, ebben a rejtett zugban, békére és önmagára talált.

 

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Az Öreg Bohóc meséi - © 2008 - 2024 - az-oreg-bohoc.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat